Köszönjük támogatását

Bankszámlaszám: CIB 1070 0718 4381 9409 5110 0005

 

 

Mentor díj

  

Első alkalommal adták át a Mentor-díjat
Első alkalommal adta át a Mentor Magazin november 23-án, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián „Az Év Mentora Díj – 2009” elismeréseit. Szakmai főtámogatói között szerepel a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Innovációs Szövetség, fővédnökként pedig Oláh György, Nobel-díjas kémikus.

Az idén tavasszal először hirdette meg a díjat a Mentor Magazin, valamint együttműködő partnerei, az Osztályfőnökök Országos Egyesülete, a Független Pedagógus Fórum, valamint
a Tanárképzők Országos Szövetsége annak érdekében, hogy az oktatás-nevelés-képzés valamennyi színteréről megtalálja azokat a tehetséges, kreatív, innovatív pedagógusokat, akik az új kor új nevelői eszményét testesítik meg. (Ezt jelképezi a díj neve is.)

Ahogy azt Gyarmati Szabó Éva, az alapítók nevében hangsúlyozta, ez az első olyan átfogó, civil alapítású elismerés, amely ledöntve az oktatási szintek közötti válaszfalakat, egységes koncepció jegyében ismeri el az óvodától az általános és középiskolán át a felsőoktatásig, felnőttképzésig az alkotó pedagógusi munkát.

A díjat elindítói azzal a szándékkal alapították, hogy a legtehetségesebb pedagógusok bemutatásával erősítsék a szakma képviselőinek önbecsülését, egyúttal növeljék a társadalom oktatásba vetett bizalmát. Úgy vélik, hogy a kimagasló tehetséggel megáldott pedagógusszemélyiségek felmutatásával növelhetik a konstruktív társadalmi párbeszéd esélyeit is az oktatás aktuális, égető kérdéseiről. Hitük szerint mindez együtt jelentős módon hozzájárulhat a szakma presztízsének emeléséhez és segítheti minős
égi utánpótlását is.

md.jpg

md1.jpg

 

 

 

 

 

Az ünnepségen felolvasták Oláh György levelét, aki szerint a legtöbb, amit egy ország a jövőjéért tehet, az az alapképzés, a nevelés és a tehetségek felkarolása, és legjobb pedagógusainak megbecsülése, mert ez adja tudományának erejét is. Dr. Pakucs János, a bírálóbizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagy az adóssága a társadalomnak a pedagógusok felé. Kroó Norbert, az Akadémia alelnöke pedig azoknak a civil kezdeményezéseknek a szerepéről szólt, amelyek a pedagógusi munka elismerését egyre szélesebb rétegekre terjesztik ki, benne a természettudományok népszerűsítőire. Az oktatási-nevelési intézmények nevelői, oktatói, szülői és diákközösségei szeptember végéig küldhették meg jelöléseiket az oktatás valamennyi szintjéről, felvázolva jelöltjük munkásságát, hatását szűkebb-tágabb környezetükre, a gyerekekre, a diákjaikra, hallgatóikra.

 A felhívásra 61 értékelhető ajánlás érkezett be, melyből a szakma, a tudományos, a művészeti és a sportélet jeles személyiségeiből álló bírálóbizottság választotta ki a díjazottakat. A Mentor-díjat három kategóriában osztották ki (I. óvoda-általános iskola; II. középiskola, szakiskola, kollégium; III. felsőoktatás, felnőttoktatás), három nyugdíjas pedagógus munkáját életműdíjjal jutalmazták, további két különdíjat ajánlott fel a Microsoft Magyarország Kft, illetve a Szabad Tér Színház Kft., hét pedagógus pedig Elismerő Oklevelet kapott. A díjakat Kroó Norbert, az Akadémia alelnöke, az okleveleket pedig Ritoók Zsigmond ókorkutató, irodalomtörténész professzor, a bírálóbizottság Bolyai-díjas tagja adta át. DÍJAZOTT PEDAGÓGUSOK

1. Mentor-díjasok

 Kovácsné dr. Nagy Emese általános iskolai igazgató (Hejőkeresztúr) aki a széles körű kutatómunkájával felfedezett és általa a helyi viszonyokra alkalmazott, játékon alapuló, komplex módszerének segítségével megkönnyíti a gyerekek szocializációját.

 Lengyel István művésztanár (Dunakeszi), akinek teremtő művészi ereje, karizmatikus személyisége közösséggé kovácsolja iskolája tanárait, diákjait, városának lakóit.

Dr. Vida József főiskolai docens (Eger) aki fáradhatatlan és odaadó lelkesedéssel, kimagasló szakmai hozzáértéssel, kimeríthetetlen gazdagságú kreativitással munkálkodik a fizika népszerűsítésén és professzionális megismertetésén.

2. Mentor Életmű-díjasok

Tolnai Gyuláné tanítónő (Boldva) számos tankönyv alkotója, aki az általa kidolgozott heurisztikus módszer segítségével a legrászorultabb gyerekeket juttatta az új és gazdagabb élet lehetőségéhez

Pécsi Géza zenepedagógus (Pécs) aki az iskolai ének-zene oktatás elkötelezett újrateremtője, a Kulcs a muzsikához komplex művészeti-zenei pedagógiai programcsomag megalkotója és a közös éneklés örömének ihletett mestere

P. Jáki Sándor Teodóz bencés tudós tanár, karvezető (Győr) aki a csángó népzene és kultúra elkötelezett kutatója, az egyházi zene kiemelkedő ismerője, nagyhatású előadó

3. Különdíjasok

 Dr. Pappné dr. Papp Katalin egyetemi docens (Szeged) aki a korszerű technikai eszközök alkotó alkalmazásával sikerrel népszerűsíti a diákok körében a fizikát, a természettudományokat, elismert szaktekintélye a tanárképzésnek és a tehetséggondozásnak (a Microsoft felajánlása)

Molnárné Várhegyi Lilla gyógypedagógus (Eger) aki a táncművészet segítségével sikert, boldogságot és a közösséghez tartozás örömét nyújtja az értelmi fogyatékos gyerekeknek, és. ér el kimagasló eredményeket (Szabad Tér Színház Kft)

Elismerő oklevél kitüntetésben részesültek:

1./ Az óvoda, általános iskola kategóriából Hajdú Józsefné Sárkány Ágnes gyógypedagógus kapja, Herceghalomról, a figyelemhiányos, hiperaktivitás-zavarral küzdő gyerekek fejlesztésében elért eredményeiért

2./ Szilágyi Tiborné Makra Ildikó óvodapedagógus, Dányról, a hátrányos helyzetű, valamint cigány származású gyerekek segítő-támogató fejlesztésében végzett odaadó munkájáért

3./ Bozai Éva magyar-orosz-angol szakos tanár és diákszínpad-rendező, népi játékok és kismesterségek oktatója Sárszentmihályról, a népi kultúra komplex átadásáért,

4./ A Középiskola, szakképzés, kollégium kategóriában Csorba Piroska, magyar-történelem szakos középiskolai tanár, költő, író, tankönyvszerző, publicista Miskolcról, aki diákjait saját élményeiken keresztül vezeti el az irodalom, a művészetek megszerettetéséig,

5./ Rózsa Pál, a szakoktatásban a projekt alapú oktatás úttörője, tantervek kidolgozója, tehetséggondozó Kiskunfélegyházáról, aki az agrármérnökséget cserélte fel az oktatói munkára, hogy szakmáját megszerettesse,

6./ Szórád Endre vegyészmérnök, fizika-kémia, valamint természettudomány és matematika szakos, tehetséggondozó tanár Zentáról, aki mágnesként vonzza magához a diákokat korszerű gondolkodásával és végtelen lelkesedésével,

7./ A Felsőoktatás, felnőttképzés kategóriából dr. Róka András, az ELTE Fizikai Kémia Tanszékének docense, aki a természettudományokat oly magas fokon népszerűsíti az általános, a közép- és a felsőoktatásban, hogy nemcsak kémiatanár tanítványai, hanem azok diákjai is hozzá járnak �mesterkurzusra� Valamennyi kitüntetettnek ezúton is gratulálunk! Mentor-díj szervezőbizottsága

 
 

 
biatv