Egy 6 éves forma kissrác, egy tágasnak nem mondható helyiségben, fel s le, rohangál, mint a "mérgezett egér"...
Az embernek már az is igen komoly nehézséget okoz, hogy mindezt a szemével kövesse...
Egy feladathelyzetből "menekül", kéréseimet és kérdéseimet elengedi füle mellett...
Lassan már tíz perce, csak fel, s le, megállás nélkül, kizökkenthetetlenül..., és ekkor, megkérdezem tőle, "Miért"? A válasz igen egyszerű: " Mert muszáj!"
És itt a kulcsszó, ezzel az érvvel nem akarok, és nem is tudok vitába szállni, ha muszáj, hát, muszáj...
Az említett fiúcska egy diagnosztizált, ADHD-s gyermek, akinek sikerült egy szóban összefoglalnia egy igen bonyolult és sokrétű problémát..., de vajon probléma-e? Nos igen, a kérdést jogosan teszi fel, mind szülő, mind pedagógus, hiszen nem kevés energiát igényel egy ilyen típusú gyermek koordinálása.
A szülők önmagukat, és esetleg egymást hibáztatva próbálnak túlélni minden egyes napot, miközben gyermekük, tűrőképességük határait "boncolgatja".
Évek óta állandó stresszben élnek, hiszen minden nap egy újabb próbatétel a család számára.
Jellemző tulajdonságuk egyike, hogy úgy cselekszenek, mint akit "felhúztak".
Másznak - akárhova - (mindennemű veszélyérzet nélkül), ugrálnak, rohangálnak olyan szituációkban, amikor az abszolút nem helyénvaló. Folyamatosan babrálnak valamivel, fészkelődnek, nem tudnak megülni egy helyben.
A hiperaktivitás túlzott mozgásigényt és impulzivitást takar, ám gyakran társul tanulás és figyelemzavarral.
Az igazi probléma pedig talán itt kezdődik, hiszen már az óvodában is strukturált rendszer szerint zajlik egy napjuk, ám az iskolába kerüléskor számos elvárást támasztanak eléjük, éles kereteket állítva.
A 45 perces tanóra maga a gyötrelem egy olyan gyermek számára, akinek a figyelem megtartása komoly nehézségekbe ütközik, mind feladat, mind játékhelyzetben. Látszólag minden érdekli, mindent a kezébe vesz, megszemlél, de érdeklődése nem tart sokáig. A mozgáskényszer az iskolában is a legmeghatározóbb tünet. Jellemző a szabályokkal, utasításokkal szembeni ellenállás.
A hiperaktív gyermek nem képes végigülni a tanórát, gyakran feláll, és akár az osztályteremből is távozik… Hosszabb ideig semmi sem köti le igazán, esetleg a felnőttel hajlandó kicsit tovább megmaradni játékhelyzetben. Figyelme elkalandozik, és bármilyen külső inger fontosabbá és érdekesebbé válik számára, mint az iskolai ismeretanyag elsajátítása. Játszik a keze ügyébe kerülő tárgyakkal, ceruzával, füzettel. Impulzivitására jellemző, hogy gyakran közbevág, belebeszél az órába, sokszor válaszol úgy, hogy még nem is hangzott el a kérdés. Ha az adott feladat elvégzése nem sikerül elsőre, gyakran feladja, és amennyiben a dolgok, nem elképzelései, elvárásai szerint alakulnak, könnyen frusztrálódhat, agresszívvé válhat. Ilyen esetekben, a legegyszerűbb és leghatásosabb az, ha egy rövid időre kiemeljük a közösségből, és lehetőséget nyújtunk számára ahhoz, hogy az adott szituációt végiggondolhassa és megnyugodjon. Segítsük, adjunk ötleteket, hogy különböző alternatívákat állíthasson fel, egy esetleges következő konfliktushelyzet megoldására. A lényeg, hogy a probléma okát és következményeit mindenképpen beszéljük meg a gyermekkel.
Amennyiben mindez elképzelésünk szerint alakult, már meg is jutalmazhatjuk, amiért ügyesen megnyugodott. Zökkenő mentesebben telhet el egy olyan nap, mely megbeszélt napirend szerint zajlik, előre letisztázott szabályokkal, keretekkel.
Magatartásáról és teljesítményéről folyamatos visszajelzést kell adnunk számára, és amennyiben a pozitív, a dicséretekkel és jutalmazásokkal se bánjunk szűkösen, fontos az azonnali megerősítés.
Akármilyen furcsán is hangzik, meg kell tanulni jutalmazni őket.
Természetesen nem arra gondolok, hogy helytelen viselkedésére pozitív visszajelzést kell, hogy kapjon, hiszen a büntetés is fontos, de teremtsünk olyan szituációkat, melyekre nem feltétlenül számít.
Gondoljunk csak bele, hányszor hallhatta már azt, hogy ő rossz, és szófogadatlan, önértékelése sem éppen pozitív, a különböző büntetésekhez már hozzászokott, különösebb hatással nincs rá, éppen ezért dacos és agresszív.
Mozgása rendezetlen, ami a nagy és finom mozgásokra egyaránt jellemző. Gyakori tevékenységváltása, és impulzivitása gyakran sodorja veszélyhelyzetbe. Emiatt, fokozott a baleseti hajlam, gyakran szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket.
Egyértelmű, egyszerű, világos utasításokat nyújtsunk, ellenben elveszik a részletekben.
Bíztassuk, próbáljuk meg megtalálni azt a tevékenységet, melyben sikerélményeket érhet el.
Az ADHD-s gyermekeknek a figyelem fenntartása okoz nehézséget, és mivel időérzékük sem túl jó, feladataikat összecsapva, percek alatt elvégzik, éppen ezért fontos, hogy a padsorok elejében üljenek, így folyamatosan szemmel tudjuk tartani őket! A tanulás ideje alatt, próbáljuk meg kizárni a legtöbb külső ingert, mely figyelmét elterelheti. Első körben, csak a legszükségesebb eszközök maradjanak az asztalon, hogy maximálisan az adott feladatra tudjon koncentrálni.
Egyszerű, határozott utasításokkal lássuk el a feladattal kapcsolatban, elvégzése közben ne maradjon le a már említett megerősítés, és ha szükségét látjuk, akár rövidebb szünetet is beiktathatunk. Ilyenkor akár elküldhetjük krétáért, vagy megkérhetjük a tábla letörlésére, az ablak kinyitására stb...
Ezen feladathelyzetekben teremtettünk számára egy szusszanásnyi szünetet, kicsi lelke megnyugodott, és újult erővel koncentrálhat a következő feladatra.
A gyermekek igen hálásak türelmünkért, és akár ilyen apró figyelmességekkel is lendíthetünk teljesítményükön, magaviseletükön.
Amennyiben egyéb problémákkal is küzd a gyermek, kérhetünk külső segítséget, különböző intézményektől, szakemberektől, ahol egyéni és csoportos terápiák, fejlesztések folynak, a számukra legideálisabb tempóban.
.jpg)
